Thursday 27 August 2015

36 óra

Nem igazán tudom, hogy hova, de le kell írnom amin átmentem. Bár végülis a blog rólunk szól.

Szóval egyik reggel Jammy a reggeli szopizás előtt gyomorsavat hányt, apró keksz darabokkal. Tim állította, hogy biztos megnyomta a pocakját amikor megemelte. Nem volt mennyiség, nem aggódtam. Szopi közben bealudt de fél óra múlva hallottam, hogy valami bugyog. Szegényem álmában kezdett el hányni. Itt már gyanús volt, hogy nem csak egy véletlen.. Hamar kiderült hogy a keksz amit reggelente szokott a kutyaséta alatt enni, megromlott így tudomásul vettem, hogy még két három hányás és kiürül. De nem maradtak abba a hányások, mellé jött a hasmenés is. Irány az ügyeletes doki, mert a hányáscsillapító vényköteles. Az orvos megállapította, hogy kiszáradás nincs, ha rosszabbodik akkor László kórház. Azután már csak egyszer hányt, hajnali 5kor. Bizakodtam nagyon. De reggel, 2 óra leforgása alatt négyszer telt meg a pelus, szinte vízzel. Bágyadt lett és a lehellete acetonossá vált. Azonnal pakoltam egy mentőcsomagot (pelus, bodyk, nedves törlőkendő és váltás póló nekem) és irány a kórházba. Reggel 9.

Ott azonnal infúziót kapott. Egyik legnehezebb feladat volt, hogy míg két nővér lefogja, egy megszúrja, én próbáltam csititani őt. "Igen kicsim, ez fájni fog picit, de kell a gyógyuláshoz. Mindjárt megölel anyu, csak pár perc." mindezt úgy, hogy egymás szemébe nézünk, az övében rettegés és fájdalom én meg hazudok és tartom magam. Belül ordítottam, rettegtem, fájt nekem is.
Az infúziónak és a stressznek köszönhetően Jammy k.o-ra sírta magát, három órát aludt egyhuzamban, rajtam.  De rá is fért. Addig Tim hazament, összepakolt játékot és vásárolt kaját és innivalót nekünk.


Mikor Jammy felébredt már jobban nézett ki, az alvás és az infúzió sokat segített. Este 7-ig felfedezte a szobát, mint a fátylat, úgy hordoztam mögötte az infúziós zacsit, mert ha sétálni kell, akkor sétálni kell.

Este fél nyolckor ismét taccsolt egyet, természetesen a kanülre és a kötésre. A nővércsengőre egy óra múlva jött valaki. Akkor azt mondták, oké pár perc. De addigra szétázott a kötés, és bár félig aludt már rajtam Jammy, egyszer csak azt éreztem folyik rajtam valami. Amit a nyálának hittem az a vére volt. Kijött a tű. Vér mindenhol. Vállamon, karomon, lábamom és a földön is. Tim kirohant és berángatta a nővért. Kaptunk új kanült, újra lefogták, újra vigasztaltam, újra hazudtam. Az egyik ere eldurrant, így másikat kellett keresni, újraszúrni.. 

Remegtem miközben mostam le a fiam vérét magamról. Az új kanül körüli hercehurca megint kiütötte. Nagyot aludt, se hányás se hasmenés nem volt. De az infúzió hatására kb óránként kellett pisis pelust cserélni. 


Az éjszaka katasztrófális volt. Jammy viszonylag jó alvó, de forgolódós. Bennem (még most is) élénken élnek a véres jelenet képei így nagyon féltem, hogy éjjel kitépi megint így kb minden mozdulatára riadtam. A szobatársunk apukája úgy horkolt,  hogy minden túlzást mellőzve, remegtek az ablakok, még a szomszéd is átvilágított éjjel, hogy mi a rossebb történik itt.

Reggel lázmérés, majd alvás 7-ig. Amikor felkelt vigyorgott, én meg sírtam. Hát kezd a csibészem visszatérni. Egész nap Jammy csak anyatejet fogadott el, így reggelre gyönyörű, anyatejes kaki várt, nem hasmenéses. Ámde akkora mennyiség, hogy képtelen voltam kezelni, ráadásul akkor döntött úgy Jammy, hogy elég volt neki az infúzióból és foggal elkezdte kitépni. Egy kézzel lefogni, másikkal ekkora mennyiségből kivakarni nem lehetett így megkértem a szobatársunk apját segítsen. Jammy úgy nézett rá, mintha lézer tekintettel akarná megölni... De csak tisztába tettem.

A reggeli vizitnél levették az infúziót (addigra már 4 zacsi becsúszott) és azt mondták, menjünk ki a kertbe játszani kicsit, ha a vizelet negatív akkor hazamehetünk, mert nem hányás egy ideje, meg szerintük a nehezén még itthon átestünk. 

Hálsitennek negatív lett. Hazaengedtek minket. Én még most is el-elsírom magam. Senkinek nem kívánom a gyermekét betegnek látni.

Hányás, hasmenés azóta sem volt. Egyre több szilárdat eszik, csibészebb mint valaha. Őt már csak a fájdogáló kézfeje emlékezteti.

Én nem tudom mikor leszek túl ezen.

2 comments :

  1. Sajnalom, borzaszto volt meg olvasni is! :( de tul vagytok rajta!!

    ReplyDelete
    Replies
    1. Igen, túl. Jammy jól van, ez a legfontosabb

      Delete