Üvegház projekt 1

Karácsonyra kaptunk egy kis támogatást a vágyott üvegházra, vagyis segítséget minden oldalról. Első feladat volt kiválasztani, melyik tetszik. A szempontok között volt hogy itt eléggé erős szél van és mivel egy dombocska tetején lakunk, minden időjárási mizériának ki vagyunk téve. Szóval nem mindegy, hogy üveg, milyen üveg vagy műanyag legyen. Aztán szempont volt a méret is. Hamár homár, legyen kövér jelleggel. Legyen besétálós, ablakos és lehessen polcokat beletenni. 

Kettő és fél hét

Ennyit töltöttek itt a szüleim. Igencsak vegyes volt mindannyiunk számára. De főleg jó.

Jó, mert láttam őket 3 hónap kihagyás után,  miközben korábban heti egyszer biztosan találkoztunk. Jammyzhettek, mi meg egy kicsit hátradőlhettünk (volna, ha Tim nem fázik meg, ha nem kellett volna szirszarokat intézni,  ha Jammy nem lenne cicifüggő még mindig).

Fogadalmam

Nem szeretem az újévi fogadalmat. Semmilyen formában. De változtatni kell(ett). Na nem azon, hogy semmi cukor, minden reggel futás... Az még arrébb van bár igyekszem majd az egészséges táplálkozást magamnak is bevezetni, nem csak Jammynek.

Jammy kőkeményen a dackorszakban van, emellett fogzik és mozgásfejlődik, ergo semmit nem alszunk már 3 hete. Éjjel minimum 10x kel, sokszor visítva a fájdalomtól, van, hogy felébreszti önmagát úgy röhög (aztán persze sír). A lényeg, hogy hulla vagyok. Kevés a türelmem. De Jammy nem érdemli meg, hogy felemeljem a hangom. Nem azért csinál dolgokat, mert ő rossz, hanem mert tanul, tesztel és csibész. Az érzelmeket még felnőtt fejjel is nehéz kordában tartani, kontrollálni hát még egy gyermeknek aki még csak közel másfél éve él.

Én viszont a könnyen csattanó vagyok. Na nem ütném meg soha (egyszer egy icipicit ráütöttem a kezére, azaz félre akartam lökni de úgy elkezdett röhögni, hogy az azóta is játék), de az asztalra már odacsapok, vagy felemelem a hangom. Ha pedig akkor szól hozzám valaki amikor épp tantrumot tol Jammy és próbálom lenyugtatni, az valószínűleg egy lábbal megy haza.

Kaptam egy linket, ami megihletet. Ma aszerint próbáltam eljárni. Jammy legalább 3x dobott kisebb hisztiket és legalább 5x akartam kiborulni. A cikk tanácsait követtem. Befogtam a számat, vettem egy nagy levegőt és átgondoltam miért vagyok mérges (éppen a lapropon intéztem valamit, nem tudtam reggelizni, nem az történik ahogy én szeretném,  stb) és aztán elengedtem. Ha nem megy,  akkor majd máskor. A kicsi fiam épp azzal küzd, hogy megértse a saját érzéseit. Ez ijesztő, fárasztó és nehéz feladat. A szülei támogatása, segítsége kell. Ezek a gondolatok igazából pár másodperc alatt szaladnak át a fejemben, de mégis nagyon figyelni kell, hogy ne hesegessem el, hanem vigyem végig. Ha lelegyintem, nem gondolom át, akkor csattanok mert bennem marad a feszültség.

Sikerült ma végig csinálni kiakadás, felcsattanás nélkül. Pedig hulla fáradt vagyok. Talán emiatt még inkább. Nagyon sok koncentráció és önuralom kell hozzá. Tuti hogy lesz még asztalra csapás, felcsattanás vagy épp bokára fogok menni de ez lebeg majd a szemem előtt,  hogy még lehet csinálni. Gyengéden. A legmenőbb az egészben,  hogy mivel tudatosan gondoltam végig, nem maradt bennem elfolytott düh. A realizálás, hogy miért is vagyok mérges, sokat segített.

Szerencsés vagyok, hogy Tim mindenben mellettem van, hiszem hogy ez neki is jobb lesz, hisz a legtöbbet az ő torkára harapok.

Szülinapos

A harmincegyedik szülinap. Mennyi minden történt a harmincadik után, te jó ég. Ilyen fejjel keltem. Találtam ősz hajszálakat,  vannak új ráncok is...

Jammy már nagyfiús, szalad, csibész, ördög és pakol. Beköszöntött a dackorszak, kibújtak fogak, elfújt egy gyertyát (képletesen), a haja is kétszer le lett nyírva. Költözött háromszor két hónap alatt.

Bennem mi változott? Rengeteg. Az egész anyaság egy érzelmi hullámvasút. Jobb meg rosszabb időkkel. Több lettem, mégis ugyanaz. De mégsem. Bonyolult.

A szülinapot a szüleimmel töltöttük. Ötösben. Még egy hét és elmennek. Fura lesz nélkülük. De nekik ez itt túl csendes. Szerintem várják is a hazautat meg nem is.

Napos idő volt. Sétálni mentünk, de elcsesztem az időzítést. Jammy éhes lett az út közepén. Eltörött a mécses, egy darabig megnyugodott, jó volt a kaja kéznél de beindult az érzelmi lavina. Már akkor is sírt amikor nevetni akart.

Borzalmas időszak ez neked (is) drága Jammym, rájönni, mennyi érzés, érzelem van, hogy igenis lehetsz mérges arra, akit szeretsz, hogy ijesztő amikor megütsz dühből majd rájössz hogy ez fájt anyának és azt a fájdalmat te okoztad. Majd sírva bújsz, hogy védjelek meg. Van hogy én is sírok, van hogy én is stresszelek. Van, hogy bírom türelemmel. Ne haragudj rám, még én is tanulom ezt.

Otthon a kutya is állandóan a lábam alatt volt. Amikor már csak egy csepp volt a pohárban, megint átestem rajta, feladtam. Leültem a radiátorhoz és csak sírtam. Én ma már nem mozdulok. Arra kértem a többieket hogy legyen ez a nap csak egy hétfő, hogy legalább a "legyél boldog a szülinapodon" nyomás ne legyen rajtam.

Boldog vagyok alapvetően. Az időszak nehéz, amin átmegyünk. Van fent is és lent is. Tegnap kicsit lent volt. A nap végére azért jobb lett. De kellett hozzá egy kis bátorítás.

Mindenkinek máshogy nehéz, nekem így. Amitől szép az élet, attól nehéz is.

Szeretlek Jammy!