Kicsit több, mint egy hónapja elállt a tejem a hormonok miatt, így már csak a fájdalom maradt meg a szoptatásból. Reméltem, hogy kibírom, de nem. Az állandó fájdalom miatt sosem volt jókedvem, nem élveztem, azt se, ha végre egyedül voltam. Elindultam vissza a depresszió felé. Menekültem a szobából, hogy ne kérje a cicit, már görcsöltem előre, amikor együtt voltunk, mikor kéri újra. A szoptatásokat általában végig sírtam, hol fájdalmamban, hol elkeseredettségemben (hogy nem lehetek vele egy szobába, mert rámcuppan). Nehéz leírni, nagyon vegyes érzelmek amik hosszú ideje gyűltek fel. Tegyük hozzá, hogy kezdetektől fogva utáltam az egészet, de praktikus és kényelmes is. (Abba a vitába meg nem megyek bele, hogy mennyivel jobb, mint a tápszer, mert értelmetlen és ostoba vita.)
Hónapok óta csökkentettem a szoptatást, mert arra gondoltam, hogy ha reggel meg este kap, azt még bírom majd. Tévedtem. Ekkora és folyamatos fájdalommal nem számoltam.
Jelenleg minden alkalommal mikor kér, elmondom, hogy már nincs több cici, mert anyunak nagyon fájt és "kis" méregzsák volt tőle anyu, de van puszi, ölelés és szeretet. Lazítottunk a nassolásokon és a képernyő elötti időn (átmenetileg). Na meg egy új fűnyíró is érkezett.
A fogtündér teóriáját alkalmaztam, így született meg a cicitündér, aki elvitte a szoptatást, de hozott egy játék fűnyírót!
Nem mondom, hogy könnycsepp mentes volt az átállás, rengeteg ölelés, nyugtatás kellet. Főleg az első pár éjszaka volt nagyon nehéz. Bár még mindig van bűntudatom, rajtam már nagyon látszik a változás. Nem emeltem meg a hangom az elmúlt 3 napban (csak a kutyákkal, neveletlen kölkök), a türelmem szinte végtelen, imádok minden pillanatot vele, nem érzem a kényszert, hogy meneküljek. Konkrétan hiányzik, ha csak az apjával játszik. Tim szerint is boldogabbnak látszom átlagosan. Annak is érzem magam. Jammy is egyre jobban alszik. Ma reggel (Jan.30.) már nem is kérte a cicit, éjjel pedig az apjához bújt.
2 év és 5 hónap, lezárult a szoptatás.
...
Kb 4 hónapig, amikor kezdem majd újra előről :)
Ht, szaranya érzésed, lelkifurdalásod ne legyen. Nekem mindkét gyereknél úgy alakult, hogy csak pár hónapig lehetett. Nem mondom, hogy jó volt, de hát... ez van. Most, hogy már gimnazisták, úgy látom, semmi nem múlt sem a fejlődésükben, sem a kapcsolatunkban ezen. Amikor az öledbe fogod és eteted, meg amikor már kiskanállal stb., ugyanolyan jó anya vagy. Pontosan ugyanolyan. Jammynál már bőven megvan az a kor, amikor nem ez számít, hanem, hogy játszol vele, megöleled, amikor akarja, amikor szüksége van rá. Ez a legfontosabb, szerintem.
ReplyDelete