Az egész nap azzal telt hogy bezsákoltuk a maradék cuccokat és kidobáltunk mindenféle szart, ami "jó lesz majd valamikor, valamire". Szerintem simán tudtuk volna reanimálni Frankeinstein teremtményét...
Bepakoltunk két bőröndbe. Ennyi amit magunkkal viszünk. De Jammy miatt már múltkor is szűkös volt az én bőröndöm, de támadt egy világmegváltó ötletem: külön külön vákuumzsákba tettem Jammy és az én ruháimat, porszívóval kiszippantottam a levegőt és voila, befértem.
Aztán mikor már elindultunk a házból, belefutottunk Gyöngyibe. Újra eltörött az a mécses és egészen a vacsiig el -elpityeredtem. Gyöngyi az én egyik igaz Barátom, az a nagybetűs. Aki bárhol, bármikor, bármiben. Aki ha mérges vagyok, csak előveszi a baltát és a lapátot és megkérdezi "melyik f*sz volt az?". Aki.megtanitotta az olyan alapokat Jammynek, minthogy milyen hangot ad ki a süni meg a farkas <3
Szerencsés vagyok vele, nagyon. Szeretem őt, feltételek nélkül.
Az este érdekesen telt. Gomolygó érzésekkel... Szomorúság, izgatottság, félelem, megnyugvás.
12 éve nem aludtam a szüleim házában.
A radiátor hangja legalább ismerős volt, a szobám már iroda, igaz már a tesóm akkor lecsapott rá amikor kiköltöztem próbaidőre és egybenyitotta a saját szobájával. De Jammy élvezi a legjobban, pizsi után is vannak nagyszülők! :)
De ami igazán otthonná teszi a dolgokat erre a pár napra az az érzés, mikor Tim megfogja a kezem éjjel, olvasás közben megvakargatja a lábam, mikor random megölel mert van két perce.
A megnyugvást az adja, hogy tisztán érzem, hogy bárhol is legyek, ébredjek bármilyen ágyban/földön /kanapén, amíg Tim és Jammy velem van, abból a szobából otthon lesz.
Most aludnom kéne, de vonyit a gyerek, mert a farkas is vonyit, így inkább lemegyek, összebújok Timmel és egy bögre kávéval.
