Egy korszak vége

Abbahagytam. Bűntudattal, szaranya érzéssel, de 26-án hajnali 3-kor megérett bennem a végleges döntés. Ennyi volt. Nincs több. 3-kor, egy jó másfél órás szoptatás után már kiabáltam Jammyvel, hogy aludjon már. Sehogy sem volt ez már jó.

Aludjunk!

Kicsit több mint egy hete elkezdtük Jammyt leszoktatni az éjszakai cicizésről. A célunk az volt, hogy este 10 és hajnali 5 között cici nélkül tudjon visszaaludni ha felébred.

Itt van egy pici napló erről a hétről.

Jammy és az alvás

Voltak esték, amikor 14 alkalommal keltett Jammy. Sírva, csak cici nyugtatta meg. Napközben jelenleg ugrál az egy és két alvás között, de már leginkább csak egyszer alszik.

Én kezdtem nagyon türelmetlen lenni, nem bírtam a strapát, már már depressziós voltam. Valamit változtatni kellett. Nem vagyok híve a ridegtartásnak, még a tyúkoknál se, így a "hagyd sírni, majd megtanulja" elv szóba se jöhetett. Amúgy se vagyok híve annak, hogy hagyjam sírni a kisfiam, ha sír akkor ha ég a ház is, ott vagyok neki és megnyugtatom. Egyetlen egy képem van róla, amikor sír, mert megijedt a fényképezőgéptől mikor Tim fogta és a sorozat fotózás utolsó képén már sírt. De az se publikus kép, tudatosan. Úgyis mindenki tudja, hogy vannak jó meg rossz napok, szokott Jammy is sírni, mint minden gyerek, küzd és tanulja az érzelmeket. Felnőtt embernek is nehéz kontrollálni, hát még nekik... Na de jól elkanyarodtam. Szóval nem hagyjuk sírni. Van, hogy ölben sír, szeretet veszi körbe de sír, mert nem hagyom, hogy például beleugorjon a kispatakba. Ölelés, szeretet veszi körbe és előbb-utóbb megnyugszik, a fő, hogy olyankor az a prioritás, hogy mellette legyek én vagy az apja. De hogy rácsukjam az ajtót? Na nem.