Monday, 4 July 2016

Helyzetjelentés

Nagyon rég írtam, és nem is biztos, hogy mindent sikerül bepótolni de igyekszem.

Fontos dolgok a legutolsó poszt óta:
Itt jártak Doriszék
Elkocsikáztunk Magyarországra és vissza
Lett két kacsánk
Mégis ettünk saját epret
Lett egy macskánk

Egy picit részletesebben:

Itt jártak Doriszék
Egy hetet töltöttek velünk és az időjárás baromi kegyes volt. Szinte végig napsütés és jó idő volt. Annabell és Jammy hihetetlen cukik voltak együtt, Attila elkényeztetett minket a farm gondozásával (etette a barikat és a tyúkokat) és leírhatatlan boldoggá tett, hogy az egyik legjobb barátom mellettem van fizikailag is. Kaptunk számtalan ajándékot (sünis bögrétől tojásszedő kosárig), csináltunk sok programot és még egy csajos vásárlás is összejött az utolsó nap. Árnyékot vetett a hétre Attila és Annabell betegsége az utolsó napokban, de úgy hiszem, hogy fantasztikus kis hét volt!

Elkocsikáztunk Magyarországra és vissza
Két héttel azután, hogy Doriszék elmentek, utánuk kocsikáztunk. Erről írok majd külön :)

Lett két kacsánk
Miután hazajöttünk, átmentünk a szomszédba megköszönni, hogy vigyáztak a farmra és a veteményesre, hisz nélkülük nem tudtunk volna elmenni. Vittünk fincsi magyar bort és a gyerekeknek nasit. Korábban már kikelt két kacsa a keltetőben náluk, és éppen elérték azt a kort amikor már szabadon mehetnek. Megkaptuk őket ajándékba! Fantasztikus mázlink van, hogy ilyen szomszédjaink vannak, nagyon szerencsések vagyunk. Arról nem is beszélve, hogy a legkisebb lány (Lydia) és Jammy imádják egymást! Visszatérve a kacsákra, van két kölök kacsánk, valószínűleg az egyik nőstény, de nem biztos, sokára kezdenek majd tojni (ha fognak). Erről jut eszembe, a négy új tyúk még mindig nem tojik, pedig már illene nekik.

Mégis ettünk saját epret
Úgy mentünk el itthonról 3 hétre, hogy az összes eper be fog érni mielőtt hazajövünk, így mondtuk is, hogy bátran szüreteljenek. Hát itt eléggé lassan érnek be a dolgok de már háromszor sikerült szedni egy nagy tállal. Kiderült, hogy Jammy mégis szereti az epret, de csak ha a kertből van. A boltihoz nem nyúl.. Borsó ugyan nem lett sok, de az 99%-ban azonnal Jammy pocakjában landolt.

Lett egy macskánk
Amíg távol voltunk gyönyörűséges otthonunktól, két cickány úgy döntött, hogy a konyhában kezdi meg az új életét.

Friday, 27 May 2016

Becsekin

Nagyon rég írtam, nagyon sok mindenről szeretnék írni (beszámozom). Nem megy. 

Ha Jammy alszik (1) akkor vagy elfelejtem vagy magam is bealszom, vagy ha ébren, akkor úgyse engedi, hogy sokáig nyomogassam a telefont.


Jelenleg Brüzsben (2) vagyunk. Holnap megyünk tovább. A szomszéd pesztrálja a farmot (3), a házat és a zöldségest (4) és mivel suliszünet van, így egész nap rajta tartja a szemét.

Nagyon hiányzik. Első éjjel nem tudtam aludni, hiányzott a bárányok bégetése. Jammynek is hiányzik... Mikor találtunk játszóteret, ott csak homok volt, de amikor véletlenül fűre találtunk, percekig markolászta és tépkedte kuncogva.

Brüzs gyönyörű, de könnyen elfelejti az ember, hogy milyen a dohányzó közeg. Mindenhol füstölnek. Na nem mondom, nagyon közel álltam ahhoz, hogy kérjek egy szálat... (5)

Szóval keresem a megoldást, szeretnék írni. Nademikor?!

Thursday, 28 April 2016

Jammy és az alvás

Voltak esték, amikor 14 alkalommal keltett Jammy. Sírva, csak cici nyugtatta meg. Napközben jelenleg ugrál az egy és két alvás között, de már leginkább csak egyszer alszik.
Én kezdtem nagyon türelmetlen lenni, nem bírtam a strapát, már már depressziós voltam. Valamit változtatni kellett. Nem vagyok híve a ridegtartásnak, még a tyúkoknál se, így a "hagyd sírni, majd megtanulja" elv szóba se jöhetett. Amúgy se vagyok híve annak, hogy hagyjam sírni a kisfiam, ha sír akkor ha ég a ház is, ott vagyok neki és megnyugtatom. Egyetlen egy képem van róla, amikor sír, mert megijedt a fényképezőgéptől mikor Tim fogta és a sorozat fotózás utolsó képén már sírt. De az se publikus kép, tudatosan. Úgyis mindenki tudja, hogy vannak jó meg rossz napok, szokott Jammy is sírni, mint minden gyerek, küzd és tanulja az érzelmeket. Felnőtt embernek is nehéz kontrollálni, hát még nekik... Na de jól elkanyarodtam. Szóval nem hagyjuk sírni. Van, hogy ölben sír, szeretet veszi körbe de sír, mert nem hagyom, hogy például beleugorjon a kispatakba. Ölelés, szeretet veszi körbe és előbb-utóbb megnyugszik, a fő, hogy olyankor az a prioritás, hogy mellette legyek én vagy az apja. De hogy rácsukjam az ajtót? Na nem.