Ma hihetetlen jó ajándékot kaptam a testvéremtől. Egészen felvillanyozott.
Hirtelen felindulásból - na meg persze hiányzik is a dög <3 - felhivtam. Rohadtul sokat dolgozik, így piszok mázli kell, hogy ráérjen és nem csak 3 perce.
Ma több mint 30 percet beszéltünk telefonon. Csacsogtunk, mintha minden nap csacsognánk. Nem lebegett felettünk a "csak pár percem van" bárd, szorongás, félelem és stressz mentes, önfeledt beszélgetés volt. Imádtam minden percét! Szó esett... Igazából annyira izgatott vagyok a boldogságtól, hogy nem is emlékszem mi mindenről beszéltünk, csak arra, hogy mikor felvette a telefont, őszinte öröm és meglepetés volt a hangjában.
Hiányzik. Korábban együtt laktunk, egy ház, külön lakás. Azóta mind a kettőnk élete megváltozott. Együtt laktunk, mégis alig láttuk egymást. Na ez azóta se változott. Ritkán láttam, amíg egy városban laktunk. De mégis ott volt. Egyikünk se nagyon erőltette a találkozót, nagyon mások lettünk. Én anya, ő férj. Én örültem ha kimozdultam, ő örült ha otthon lazulhatott.
 |
| Bátyus és Jammy az esküvőn |
A magánélete jópár éve ismeretlen nekem, feleségét (már) nem ismerem. Egykoron közel álltunk, de annak egy dupla szakítás vetett valahol véget. Én az exemmel, sógornő meg velem. Azt a szálat én elvarratlanul lógni hagytam. Most marad a szívélyes beszélgetés.
De a tesóm veszettül hiányzik. Az a srác, akivel még egy Tescos bevásárlás is sírva röhögéssel telt.
De megváltoztunk, felnőttünk. Nagyon keveset tudunk már igazán egymásról. De a mai beszélgetésünk nekem egy gyönyörű ékszer, amit költözés után véletlenül megtalálsz egy kabát zsebében vagy doboz alján.
A mai beszélgetést beteszem a fa alá. Szeretlek bátyus.
No comments :
Post a Comment