Tuesday 3 November 2015

Az első hét 1/2

Szóval az egész giccses és nyálas meg hihetetlen.

De erősen érezni, hogy ez azért csak falu. Lássuk csak:
  • Még a boltokban is a gumicsizma a leggyakrabban használt viselet.
  • Vicces módon a víz néha zöld, a volt tulaj szerint néha eső után ez előfordulhat. Komolyan, Angliábanz eső után? Van ilyen, hogy esik? (irónia vége)
  • Ugyebár itt a kapu mindig nyitva. Az egyik hajnalban láttam, hogy valaki a kertben elbújt a faház mögött, így Tücsivel felvértezve, előszedve magyar virtusom, nekiiramodtam, hogy én bizony őt innen kikergetem. Nos, sose nézett rám még bárány szánakozva... Egy bárány lesajnált.
  • A víz vagy égető forró vagy jég hideg. A zuhany itt elektromos, így az első nap eltelt 25 perc mire feladtam és végül fürödtem. A második napon már a másik zuhanyt használtam, ahol kb 5 perc után sikerült úgyahogy bekalibrálni a vizet csak kicsit lettem piros a forró víztől. Viszont a vízért nem kell fizetni mert egy természetes gyűjtőt csapol meg a környék.
  • A mosógép és a szárító valószínűleg űrlényeknek lett kitalálva, mert hiába a kézikönyv, baszik leereszteni a vizet vagy megszáritani a ruhát rendesen. 
  • Bármelyik ablakon nézel ki, bárányok, tehenek és zöld dombokat látsz 


De alapvetően egész jól indult minden. Csak Jammynek nehéz. Belázasodott az első nap, és megint folyik az orra de már egyre nyugodtabb. A játszótér kialakult, a csendes sarok is kész ha olvasni akarna. De a belső órája felborult. Éjfélig tart a hepaj és 8:30ig tuti alszik (persze éjjel azért szopizik).



A kilátásról csinálok majd egy külön posztot képekkel.

No comments :

Post a Comment